amikor fiatal voltam szerelembe akartam esni. igaziba, kontrollálhatatlanba, nem tudunk egymás nélkül élni fajta szerelembe. abba fajtába, ami olyan boldoggá tesz, hogy az már fáj. és olyas fajtába, ami soha, soha nem ér véget. az a lány akartam lenni, aki mindig mosolyog, a lány, aki bölcs volt a kora ellenére.

mostanára rájöttem, hogy az ilyes fajta szerelem nem létezik. ez a fajta szerelem egy tündérmese töredéke, egy része az égnek, a színe az íriszeidnek. mindaz, amik mi nem lehetünk. az egyetlen dolog, ami fel fog zaklatni téged kívül-belül.
és most, rájöttem arra, hogy ahhoz, hogy bölcs legyél, neked sérültnek kell lenned - újra és újra meg kell sérülnöd, és meg kell tanulnod, hogyan állj újra talpra.
végig kell nézned, ahogy az egész világod darabokra hullik a szemed előtt, és végig kell nézned, ahogy az emberek, akik mindig itt voltak elsétálnak. érezned kell a fájdalmat, sírnod kell, sikítani, és feladni, hogy aztán újra felállj és újra próbáld.